Rettenetesen szórakoztató lett az új Assassin’s Creed, de van benne egy hatalmas hiba

Sőt, az Assassin’s Creed II és a Brotherhood még magasabbra tették a lécet, és noha az indiános Assassin’s Creed III már nem tudta megugrani a lécet, voltak a játékszériának később is fellángolásai. Utóbbiak, vagyis az erősebb momentumok közé sorolom a kalózos Black Flaget, a megjelenését követően csak jó pár évvel később a rajongók által megbecsült, a parkouros mozdulatokat szinte tökéletesre csiszoló, francia forradalmas Unityt, vagy az ipari forradalom idején játszódó, két főszereplőt mozgató Syndicate-et.

Az Assassin’s Creed-sorozatban a töréspont akkor jött el, amikor az Ubisoftnál azt a döntést hozták, hogy a tizedik részre rebootolják a játékokat, ez lett az Assassin’s Creed Origins, ami Egyiptomba vitt el bennünket, és amivel a fejlesztő-kiadó ráfeküdt arra az irányra, hogy szerepjátékosítják, RPG-vé teszik az új felvonásokat. A későbbiekben ezt a vonalat képviselték az ókori Görögországban játszódó Odyssey és a vikinges Valhalla. Tették mindezt olyannyira, hogy megjelentek erősen kritikus hangok, amelyek szerint a franchise elvesztette azt a jellegét, ami unikálissá tette. Avagy az asszasszin játékmenet elkezdett kiveszni a végeredményből, a hősök már szinte csuklyát se viseltek, még ha a rejtett penge használata valamilyen szinten meg is maradt.

Aztán jött a DLC-nek induló Assassin’s Creed Mirage, ami visszakacsingatott a kezdetekre, az AC fénykorára, pont emiatt lehetett abban reménykedni, hogy a többször elhalasztott, március 20-án végre polcokra kerülő Assassin’s Creed Shadows fontos lépés lehet a Ubisoftnak a megmenekülés felé. A cég ugyanis szenved pénzügyileg, így akár egy nagyobb kínai óriás, mint például a Tencent általi bekebelezés sem elképzelhetetlen.

Jobb későn, mint soha felkiáltással azonban a francia cég vette a lapot, az Assassin’s Creed Shadows a 16. századi Japánba röpít vissza, a Sengoku-korszak végére, amikor is az Oda Nobunaga nevű nagyúr többek között a nindzsák bölcsőjének számító Iga tartományt is erőszakkal beveszi.

Itt, Igában él a Shadows egyik főszereplője, Naoe is, akit szörnyű tragédia ér, amikor egy maszkosokból álló titokzatos liga kegyetlenül meggyilkolja az édesapját. A gyász és a bosszú az új Assassin’s Creed fő témája és mozgatórugója, innentől kezdve a shinobi módszerekkel küzdő Naoét csak az hajtja, hogy megtalálja és egymás után meggyilkolja a felelősöket. Látszik, hogy a fejlesztők sok Kurosawa-filmet nézhettek, az Assassin’s Creed rettenetesen erőteljes bosszúsztori, és a játékmenetben is visszatükröződnek a kultikus japán rendező erőszakos megoldásai. Itt is olyan kivégzések, fejlevágások vannak, hogy utána alig győzzük kerülgetni a vértócsákat.

Nagyszerű ötlet, hogy ebben az új Assassin’s Creedben az árnyak között való lopakodás szó szerint működik: ha egy sötét sarokba bújunk, az őrök nem vesznek észre, simán elmennek mellettünk. Ugyanígy akár a szoba plafonján lógva is elrejtőzhetünk a kíváncsi szemek elől. Naoe egyik passzív fegyvere a csáklyája, amivel egyik pillanatról a másikra felmászik akármelyik pagoda tetejére. Ha fentebb dicsértem a Unity parkouros megoldásait, akkor a Shadowst egyenesen piedesztálra kell emelnem e tekintetben, Naoe mozgása fluid, öröm nézni a szaltókat, amiket levág a bosszúálló nindzsa, már csak emiatt bevallom, hogy inkább vele szerettem játszani, mint a másik főhőssel, Yasukéval.

Bár a Assassin’s Creed Shadowst sokan ekézték amiatt, hogy egy „fekete szamurájt” is középpontba állít, és emiatt történelmileg nem hiteles, de gondolom, ezek az emberek a régi részekkel nem játszottak, ahol konkrétan csodatévő aranyalmák és hasonló fiktív megoldások sorakoztak. Vagy említsem a másvilági lényeket, akik a korábbi orgyilkosoknak segítettek? Nos a Shadows egyik legbátrabb húzása, hogy kapunk a játékban egy olyan tankot, mint Yasuke, aki brutálisan, mindenféle lopakodás nélkül, Eivorhoz hasonlóan végzi ki ellenfeleit.

Yasuke, a fekete szamuráj izgalmas figura, de túl későn érkezik

Mégis ehhez a karakterhez kapcsolódik a játék legnagyobb baklövése, ami az, hogy vagy 12 órát kell játszani ahhoz, hogy Yasuke szabadon irányíthatóvá váljon. Addigra Naoe, a játékstílusa, a lopakodása és a nő könnyed gyorsasága megszokottá, megkockáztatom, hogy kedveltté válik számunkra. Emiatt pedig fura, hogy ekkorát vált a Shadows.

Hozzáteszem, hogy Yasuke sztorija már viszonylag korán bevezetésre kerül, ahogy Diogo néven a portugál jezsuitákkal, maximálisan kívülállóként beteszi a lábát Japánba. És ez a történet érdekes is tud maradni a későbbiekben, de valahogy mégis kilóg a szamuráj figurája az összképből. Yasuke nehézkesen mászik falat, ugrál a tetőkön, így nem klasszikus AC-hős. Teljesen meg tudom érteni, ha valaki inkább marad Naoénél, még úgy is, hogy a Yasuke szálán megpendített drámai momentumok, többek között az általa istenített daimjójának a halála is bőven nagyokat ütnek.

Az Assassin’s Creed Shadows térképe hatalmas és nagyon színes, többek között Kyotót és Osakát is bejárhatjuk, és nemcsak a városokat, hanem a vidéket, a falvakat, a kastélyokat is sebészi pontossággal varrták össze a fejlesztők. Igaz, néha túl sokat kell lovagolni, és ezúttal az előrehaladás sem annyira egyértelmű, mint a korábbi részeknél, de így is jól tud esni, amikor elveszünk a feudális Japánban, és bele-belekeveredünk bizonyos mellékküldetésekbe.

Ami már jóval kevésbé tetszett a végigjátszás alatt, hogy az alkotók direkt húzzák az időt, és falat emelnek elénk. Míg az elején viszonylag gyorsan haladunk a maszkos főgonoszok kiirtásával, addig egy idő után a Shadows meglépi azt az olcsójánosos megoldást, hogy bizonyos területeket, missziókat úgy zár el előlünk, hogy sokkal magasabb szinthez köti őket. Nyilván a kényszerű szintezés afelé hajt, hogy bénább küldetéseket is megcsináljunk. Ejnye, Ubisoft!

Szintén nem a legpozitívabb fejlemény, hogy bár ezúttal tényleg asszasszinnak érezhetjük magunkat a játékban, legalábbis Naoe történetszálán, a kényszerű és semmit hozzá nem tevő RPG-s elemek, fejlődésfák megmaradtak. Legalább menő outfiteket magunkra ölthetünk, amelyek a statisztikáinkat is felhúzzák, és a 16. századi Japánban használt fegyverek, katana és egyéb nyalánkságok, dobócsillagok bevetése is nyújt néhány szórakoztató pillanatot.

A Mirage-hoz képest az írás se olyan bántóan közepes, lehet izgulni a karakterekért, és Naoéban, valamint Yasukéban is bőven találunk szimpatikus tulajdonságokat, a hátterükkel és a személyes drámájukkal kapcsolatos izgalmakat. Merthogy ők ketten nyilván egy ponton összefognak, és onnantól együtt harcolnak a gaz elnyomók ellen. És bár nem rágtam le annyira a körmömet a végeredményen, mint a Ghost of Tsushimán, még így is ez lett az elmúlt évek legjobb Assassin’s Creedje. Talán az Origins-féle reboot óta a legélvezetesebb, meg merem kockáztatni.

8,5/10

Az Assassin’s Creed Shadows PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is megjelent. Mi az Ubisofttól kaptunk játékkódot, nagyjából két héttel ezelőtt, és PS5-alapkonzolon játszottunk vele.